A félelem és a szülés kapcsolata
Ma már szinte közhelynek számít a tény, hogy a szülés akkor tud a maga természetes medrében haladni, ha a nő biztonságban érzi magát. A szüléssel kapcsolatos félelmek, szorongás azonban nem ismeretlen fogalom az állapotos nők számára. Nem csak azokat érinti, akik első alkalommal élik át, hanem azokat is, akik korábbi szülésük kapcsán traumatikus vagy felzaklató élményt élnek át.
A félelem alapja sokszor az, hogy nem ismerjük a dolgok menetét, tartunk az esetleges szövődményektől a nagymértékű fájdalomtól. Tovább növeli a szorongás kialakulását a kiszolgáltatottságtól való félelem, hogy kiadjuk az irányítást a kezünkből, anélkül, hogy tudnánk mi és miért történik.
Több nő esetében előfordul, hogy a félelem teljesen eluralkodik rajtuk, óriási méreteket öltve, szinte betegessé válik, akár olyan mértékben, hogy hatással van a mindennapjaikra. Ezt a szüléstől való, már szinte beteges, kontrolálhatatlan rettegést nevezzük tokofóbiának. Kutatások azt bizonyítják, hogy a nők legalább 14%-a szenved a szüléstől való rettegéstől, melynek két típusát ismerjük. Az elsődleges tokofóbia a saját születésünk élményeire és a mások által elmondott negatív tapasztalatokon alapszik. Ezáltal kialakul bennük egy gát, félve tekintünk a szülés felé. Míg a másodlagos tokofóbia esetén az első szüléssel kapcsolatos rossz élmények, feldolgozatlan traumák okozhatják a félelmeket. A legtöbb érintett nem a gyermekvállalástól fél, sőt kimondottan vágyik a kisbabára.
A megfelelő pszichés és érzelmi támogatással, szakemberek bevonásával jelentős mértékben csökkenthető a szüléstől való félelem. A különböző relaxációs technikák, jóga, megfelelő információ gyűjtése, mind-mind hozzájárulhat a szorongás oldásához.
Fel kell hívnunk a figyelmet a korai felismerés jelentőségére. Hiszen ha önmagunknak beismerjük, hogy valami nehézséget okoz számunkra, az már fél siker. Ne hagyatkozzunk a social media felületeken megosztott rémtörténetekre, mert bár segítő szándékkal osztják meg a nők egymás között szülési élményeiket, szerepet játszhatnak a negatív élményként való meghatározásban. Mindenki számára más és más adhatja meg a kellő segítséget. Szerencsére ma más rengeteg lehetőség közül válaszhatunk, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. Ilyen felkészítő tanfolyam például a hipnoszülés is, amely relaxációs gyakorlatokkal, vizualizációkkal, speciális légzőgyakorlatokkal segítik a nőket a szüléstől való félelem leküzdésében, megadva a lehetőséget egy boldogabb, természetesebb szülési élményhez.
Ezen felül, még számos módja van annak, amivel csökkenteni tudjuk a szüléstől való félelmeket. Mint azt a korábban is említettem, az információ gyűjtése egyszerre tud nagyon hasznos, és a legkárosabb lenni a várandós anyukák számára. A kért-kéretlen tanácsok, tapasztalatok megosztása nem féltétlenül segítik hozzá a nőket a pozitív szemlélethez. Ezért inkább hagyatkozzunk az objektív tudástárra, ami konkrét információkkal lát el minket a szülés folyamatával kapcsolatban.
A megfelelő „szülési partner” kiválasztása szintén támaszt nyújthat a vajúdás során. Olyan személyt hívjunk magunkkal, akiben teljesen megbízunk, és rá tudunk hagyatkozni a legnehezebb percekben. Sok nő szeretné, ha élete párja részese lenne a nagy napnak. Azonban a leendő édesapák szintén érezhetnek félelmet a szülés kapcsán, egy rémült, bizonytalan segítő hátráltató tényező is lehet. Minél jobban próbáljuk a partnerünket is bevonni a felkészülés folyamatába, fogalmazzuk meg mire vágyunk, mivel tudnak a leginkább segítségünkre lenni. Végezetül mondjunk köszönetet a támogatásukért.
Ezeken felül számos terápiás módszert is alkalmazhatunk a szorongás oldására. A relaxáció, autogén tréning szintén nagyon hatékony lehet. Napi rendszeres gyakorlását követően egyértelműen bizonyított hatékonysága. Segíti a kismamákat egy könnyedebb, elengedett állapotba kerülni, mely során jobban tudnak önmagukra és a magzatjukra figyelni. A koncentráció növelésével a pszichoszomatikus problémák, tünetek enyhülhetnek, illetve a fájdalom átértékelésével magára a szülésre is segít felkészülni.
Segítséget nyújthatnak még számunkra a stressz szintjét csökkentő mozgásformák, művészeti tevékenységek. Jógával, pilates-szel, relaxációval, alkotásokkal áthelyezzük a fókuszt a félelem tárgyáról és figyelmünk az aktuális testhelyzetre, a légzésre fog összpontosítani.
Ha mindez megvan, a tájékozottság, a saját testedbe vetett hit, és képessé válsz félelmek nélkül belépni a szülőszobába, egy nyugodt, koncentrált légkör hatására egy sokkal hatékonyabb, rövidebb vajúdás idő, kevesebb megtorpanás és kisebb fájdalomérzet társul a szüléshez. Ne engedd, hogy a félelmeid beárnyékolják a szülés menetét és akadályozzanak téged egy boldog szülésélményben!
– Petró Anita –