KG Hipnoszülés

Szüléstörténetek -Facebook csoport

sleepy baby
Mother with baby

Ez a csoport azért jött létre, hogy aki érdeklődik a hipnoszülés iránt, kérdezhessen hipnoszülést átélt anyukáktól, apukáktól/segítőtársaktól és szakértőktől. Szeretettel várjuk továbbá, hipnoszüléssel szült anyukák élménybeszámolóját, ugyanígy apukák, segítőtársak élményeit is. Kérem szépen aki csatlakozik a csoporthoz, pár mondatban mutatkozzon be! Nem lehet a csoportban reklámozni, hirdetni, árulni, like gyűjtős posztot megosztani, egymást bántani! Ez egy segítő csoport, tartsuk tiszteletben egymás véleményét! Mindannyiunk közös feladata, hogy befogadó környezetet teremtsünk. Bánjunk mindenkivel tisztelettel! Továbbá folyamatosan értesülhettek, a kghipnoszülés tanfolyamok helyszínéről, időpontjáról.

“Kedves Rita!
Hálásan köszönjük a széleskörű tudást melyet megosztottál velünk! Minden úgy alakult, ahogy terveztük. Kisbabánk természetes úton, háborítatlanul született, “hasból hasra”, ahogy mondtad, 🙂 aranyórával. A csodás szülésélmény után, magabiztosan kezdem az anyaságot, hisz nem csak szülésről, de az anyává válásról, gyermekgondozásról – mint tapasztalt pedagógustól, anyától-, egészen az iskolás korig kaptunk nyugalmat adó hasznos információkat. Nagy segítség volt, hogy a várandósság alatt bármikor hívhattalak, ha kicsit elbizonytalanodtam!! Remélem sok kismama eljut hozzád!
Viola,Tamás”

 

“Kedves Rita!

 Örömmel írom, hogy március 16-án 7.33-kor megszületett Pannaróza. ☺️3130g és 53 cm. Természetes hüvelyi úton jött a világra. Minden különösebb beavatkozás nélkül. 🎀Apa nagyon sokat segített, hogy koncentrálni tudjak a légzésre, így amikor a legnehezebb volt is- nem mondom, hogy egyszerűen- de sikerült átlélegezni amikor azt kellett. Az átküldött relaxációk pedig esténként vagy napközben nagyon jól estek, a vége felé volt, hogy nem is kapcsoltam be csak hasonlóan próbáltam relaxálni. Nem gyakoroltunk be mindent pont úgy és szóról szóra, de az ami hasznos segítség volt számunkra abszolút tovább tudtuk vinni és ezt nagyon szépen köszönjük Neked! 💝

Letti, Norbi”

 

“Kedves Rita!

Mivel említetted, hogy örülsz neki, ha megírjuk a szülésélményünket, örömmel számolok be kisfiunk, Levente 2023.03.17. napi születéséről. 🙂 Levente a 39. hétre érkezett meg kifejezetten könnyű második-harmadik trimeszter után, péntek délelőtt. Azon a héten kedden még probléma nélkül edzettünk, szerdán és csütörtökön is két nagy sétát tettünk meg a kutyusunkkal, és őszintén szólva arra gondoltam, biztosan később érkezik majd meg a baba a kiírt időpontnál, mert nem voltak sem jósló hullámaim sem egyéb olyan nehézségeim, amiről az ismerőseim beszámoltak a szülés közeledtével. Csütörtökön azt hittem, jósló hullámaim vannak, de estére rendszeresedni kezdtek. Úgy döntöttem, jobb lenne, ha megpróbálnék még pihenni, mielőtt bemegyünk a kórházba, így vettem egy langyos zuhanyt, és lepihentünk. Hajnalig váltogattam a hullámok alatti vizualizációt és légzést a hullámok közti meditációval, így mikor reggel 5:30-kor bementünk a hatvani kórházba, már bő kétujjnyira kitágultam, az elkövetkező két órában pedig szinte teljesen elvékonyodott a méhszáj. Az egyetlen előre nem tervezett beavatkozás a burokrepesztés volt, amit a doktornő javasolt, és bevallom, türelmetlenségemben fogadtam el, annyira szerettem volna már látni a kisbabát. 🙂 Végig használhattam fitness labdát, illetve nagyon nagy hangsúlyt fektettek a légzésemre, figyeltek rá, hogy jól csináljam akkor is, amikor már nem volt egyszerű erre koncentrálni. A szülésznő a kitolás előtt egy kis méhszájmasszázst végzett, a kitolás alatt pedig végig gátmasszázst, így csak egy minimális bemetszést ejtettek, ami alig egy centiméter. Az ágyat úgy állították, hogy bár félig fekvő helyzetben voltam, tudott dolgozni a gravitáció is. Végül 11.09-kor született meg Levente, tehát a kórházba érkezéstől számított 5 és fél óra alatt, méghozzá úgy, hogy a kibújáskor látszott, hogy négyszer (!) maga köré varázsolta a köldökzsinórt. :O Emellett mindene rendben van. A férjem végig bent volt velünk, együtt “tízóraiztunk” a magunkkal hozott szendvicsből, mindenben támogatott, velem együtt lélegzett, masszírozott. Azt kívánom, hogy mindenkinek ilyen szülésélménye legyen, azt gondolom, nekem rengeteget segített, hogy a második trimeszter óta végig végeztem edzést, gátizomtornát, és meditációban, relaxációban kommunikáltam a kisbabámmal. 🙂 

Nagyon köszönjük mindazt a tudást és támogatást, amit a fentiekhez a februári tanfolyamodon kaptam!

Üdvözlettel és köszönettel: Reni, Bence és Levente”

 

 

“Kedves Rita! 

Egy hete megszületett kislányunk a BPK-ban. A szülés szép élmény volt mindhármunknak, ezúton szeretném megköszönni a felkészítőt, a légzés technika nagyon sokat segített, illetve a pozitív mantrák kontrakciók közben. Remélem még sokakhoz eljut a tanfolyamod, és nekik is segít majd!”                                                                                                                                                                                                    Enikő

 
“A május végi hipnoszülés tanfolyamon vettem részt. Első babámat vártam, otthonszülésre készültem. Rengeteg hasznos információ hangzott el a tanfolyamon, s a hátralévő hetekben próbáltam gyakorolni a relaxációkat és a vizualizációkat, persze túl szorgalmas nem voltam, de igyekeztem. Mivel eléggé kontrollmániás vagyok, kicsit féltem, hogy saját magam elég gördítek akadályt a szülés során. Reméltem, hogy ezen segít átlendülni a hipnoszülés.
Mivel a 37.hét után rettenetes csípőfájásom volt, és a kötelező diétámat is nehezen bírtam, kicsit szuggeráltam a babának, hogy jöjjön nyugodtan, ha kész, mert én már kész vagyok. Azért is szurkoltam, hogy kelljen a 41. hetet megvárni, mert rettenetesen frusztrált volna a kórházi nst, esetleg ijesztgetés, s nem akartam további döntéshelyzetekbe kerülni, orvosokkal vitatkozni.
A 38+3 napon, 3 órakor kimondottan erős 5 perces szabályos fájásokkal ébredtem. Nem akartam elhinni, hogy ez már az, de 1-2 óra alatt 3 percesek lettek lett, szinte alig volt időnk a bábákat hívni. Nagyon erős összehúzódások voltak kezdettől. Nem volt lehetőségem elkezdeni relaxálni, csak a tanult légzést és vizualizációt végeztem. Én fájdalomnak éltem meg a hullámokat, de a tudat segített, hogy ezek tényleg közelebb visznek a babámhoz és jól működik a testem.
Fél 10-re érkeztek meg a bábáim, s érkezésükhöz képest 10 percen belül elfolyt a magzatvíz. Se medencére, se borogatásra nem volt idő, mert érkeztek a tolófájások. A szívhang rendben volt, a baba pedig kb. 1 óra alatt kibújt. A párom végig tartott, segített, biztatott, nagyon szuperül volt jelen, a bábáim pedig nagyszerű tippeket adtak, milyen helyzetet próbáljak ki. A tolófájások alatt éreztem, ami a tanfolyamon elhangzott, hogy nem is annyira kell tolnom, csak beleengednem magam a folyamatba. A lefelé légzés annyira nem ment, sőt, itt megéltem a félelmem, a kontrollvesztést, s emiatt halálfélelmem volt, aminek hangot is adtam. De tartotta bennem a lelket, hogy ez normális, csak hagynom kell, hogy a testem dolgozzon. Fél 11-kor megszületett a kisfiam. Minden segítőm vérprofi volt, bennem mégis volt előzőleg egy alapvető félelem, hogy jó döntést hoztam-e az otthonszüléssel (a kórházban viszont még nagyobb félelem lett volna), s mikor egészségesen kibújt, azt éreztem, hogy innentől kezdve más nem számít, csak, hogy ő jól van. Nagyon boldog voltam!
Talán azért, mert ennyire „elengedtem” minden mást, a lepényi szak során komolyabb vérzés lépett fel, mint kellett volna. Jelezték is a bábáim, hogy „még egy csepp” és kórházba kell menni. Ekkor is beugrottak a hipnoszülés megerősítő állításai, igyekeztem vizualizálni, ahogy a méhem összehúzódik. Kaptam oxitocin injekciót és árnikát is, s mindezek hatására elállt a vérzés. A gátam pedig 2 öltéssel megúszta.
Köszönöm a tanfolyamot, sokat adott, én nem hittem, hogy ahonnan indultam, ennyi gátlással, ami bennem van, ilyen zökkenőmentes és szép szülésem lesz.
További sok sikert a munkádhoz!”
 
“Kedves Rita! Szeretnénk utólag is köszönetet mondani a hypnoszülés kurzuson tanultakért. Bár csak bő egy hónapunk volt a felkészülésre, mégis nagyon hasznos volt a szülés során. A vizualizáció és a tanácsod, hogy gondoljak arra mikor már a koromban tarthatom eszméletlen hatásos volt. Nagy örömömre sikerült természetes úton, fájdalomcsillapítás nélkül, a bábánk segítségével világra hozni a kisfiúnkat, Noah-t. Attila pedig az elejétől a végéig mellettünk volt és besegített mindenben, amiben tudott. Végül viszonylag gyorsan, komplikáció nélkül Március 27-én 8:18-kor megszületett. 3650g és 50cm tömör-gyönyör 🥰 Sajnos, bánatomra a szoptatásról végül le kellett mondanom, de a lényeg, hogy a kezdeti nehézségek ellenére mostmár szépen gyarapodik. És még annyit hozzá fűznék, hogy a légzési tehnikák nélkül nem sikerült volna, legalább is nem így🙂 Minden jót kívánunk!
Üdvözlettel: Barbara, Attila és Noah”
 
“Szívből ajánlom minden első,vagy akár többedik gyermekét váró szülőnek  a Hipnoszülés tanfolyamot.
Az ott szerzett ismereteknek köszönhetően, tudatosan készültem a második gyermekem születésére,és végül sikeres VBAC-kal hoztam világra a kisfiamat. A tanfolyam nem csak a szülésre készíti fel a párokat,hanem a gyermekágyas időszakra is, segít megérteni az újszülöttek “működését”, igényeit. Ez legfőképp a férjem számára jelentett segítséget.
Rita szakmai tudása és a tanfolyamon tapasztalt elfogadó légkör által szuper élményben volt részünk. Mégegyszer köszönjük!”
S.Anita, Budapest
 

6 hónapos kismamaként végeztem el a tanfolyamot, férjem csak egy részén tudott részt venni (Rita ezt figyelembe vette); szuperül felkészült, gyönyörűen kísért végig minket a szülés, születés nagy eseményén. Az addig is erős kötelék tovább mélyült. Rita egy jelenség (bár a vírushelyzet miatt csak online volt lehetőségem találkozni), a tőle tanultakat szépen tudtuk kamatoztatni mindhárman Külön köszönet az extra anyagokért, amik a nagy nap előtt segítettek még jobban elmélyülni. Bár adódtak nehézségek a szülés alatt és után, összességében pozitív élménnyel zárult. Izgatottan, örömmel várjuk a következőt.

Luca, Budapest

“Ritához jártam szülés felkészítő tanfolyamra. Életem egyik legjobb döntése volt. Mindamellett, hogy a hipnoszülés technikáinak köszönhetően csodás szülésem volt, nagyon sok hasznos információt kaptunk arra vonatkozóan is, hogy mire számíthatunk, mire készüljünk a gyakorlati dolgokkal kapcsolatban.”

K. Melinda, Győr

“Az online lehetőségnek köszönhetem, hogy mi is el tudtuk végezni a tanfolyamot. Pici gyerek mellett nehezen oldottam volna meg az utazást. Így viszont az első nem tervezett császárom után, kislányom születése, háborítatlan lehetett. Mindenkinek ajánlom a tanfolyamot!”
P. Andi, Érd

“Nagyon hálás vagyok, a sok hasznos információért! Kisfiúnk a vágyott úton, természetesen született.”

D. Anikó, Szentendre

“Második kislányomat vártam, amikor rátaláltam az oldalra és habár az első lányom is komplikálciómentesen, fájdalomcsillapítás nélkül született, éreztem, hogy van még ennél békésebb módja a szülésnek. Nagyon örülök, hogy hallgattam az ösztöneimre és felkerestem Ritát, mert rengeteget tanultam Tőle Második csodás kislányunk. Komplikáció és fájdalomcsillapításmentesen született. Hála Ritának, és Nekem, na meg persze Neki is. Összegezve kicsit minden leendő anyukának, akik félnek a szüléstől: Legyetek lazák! Életet adni olyan ritka csoda, legyen egy élmény, ha van rá lehetőség. Szívből ajánlom a hipnoszülést mindenkinek! Szóval köszönöm Ritának, hogy megosztottad a tudását és így mindenkinek könnyen szerethető emlék lett a születés. “

P. Hanna, Ausztria

” Nyáron voltam Ritánál hipnoszülés felkészítő hétvégén. Most, lassan 2 héttel a szülésem után azt kell mondanom, hogy életem egyik legjobb befektetése volt. 3 tolófájás kellett, hogy a kislányom 23:32-kor apukája kezébe szülessen (némi bábai extra kezes rásegítéssel) otthon, a legnagyobb békében és háborítatlanul. A tolófájás rossz szó, ugyanis egyáltalán nem fájt. Ebben benne van az, hogy ellazult állapotban és a saját testem diktálta pózban szülhettem.Köszönöm Ritának a sok tudást, amit átadott !”

Ó. Anna, Budapest

“Második babám születése előtt végeztem el a tanfolyamot. Nagyon sokat segített, hogy a korábban tapasztalt fájdalom helyett már hullámként tudtam tekinteni a méhösszehúzódásaimra. Vajúdás közben voltak hosszabb időszakok is, amikor teljesen ki tudtam kapcsolni, megpihenni ebben a relaxált állapotban. Kedvenc gyakorlatom a varázsszőnyeg, sok erőt és magabiztosságot adott. Köszönöm azt a szeretetteljes és meghitt légkört, amit kaptam tőled!”

Anita, Vácszentlászló

“Szívből ajánlom mindenkinek ezt a módszert és kívánom, hogy mindenki tapasztalja meg a relaxáció elsöprő erejét. Persze nem megy könnyen és sokat kell gyakorolni meg dolgozni önmagunkon, de megéri!”

Viki

“A hipnoszülès nekem nagyon sokat adott. Szüksègünk van ilyenkor megnyugtatàsra, egy kis informàciòra, hogy mi fontos ès mi nem. A jogainkra, amiről èn nem tudtam. A hipnoszülès azt is megtanitotta, hogy mennyire fontos a pozitív szemlèlet ès hogy lehet a szülèst egy èlmènynek is felfogni. A hullàmok nagyon tetszettek nekem, ezèrt ha te is elvègzed megtudod mi az a hullàm ès meg sok èrdekes kifejezès ès szemlèlet. Igazàn köszönjük a fèrjemmel Ritànak, egy csoda kurzus volt.”

Enikő, Írország

“Köszönöm szépen, a tanfolyamon tanultakat! Nagyon sokat segítettek a relaxációk, a légzéstechnikák, de leginkább a pozitív megerősítések, hogy hittem magamban, a testemben!”

T. Kitti, Fót

“Hogy milyen különbséget jelent, az ha pozitívan gondolkodunk, leírhatatlan! Kislányom is természetes úton született, „csak úgy simán”. Ehhez képest kisfiam hipnoszülése, elsöprő élmény volt. Kívánok ilyen kezdést minden babának, és ilyen szülésélményt minden anyának! Köszönöm szépen, hogy segítettél abban, hogy ez megvalósuljon!”

Rita, Dunakeszi

“Kedves Rita! Kérted, hogy írjam le, mit adott nekünk a tanfolyam. Ezt szavakkal leírni nem tudom, olyan élményt! Mindent, amire vágytam. Anyává válni, a legjobb dolog a világon! De nagyon nem mindegy, hogy történik, milyen élmény! Köszönöm szépen a lehetőséget, amit a kezembe adtál!”

Betti, Budapest

“Papírforma szerint már bőven benne voltunk a 40. hétben. Picit elkezdtem aggódni, mert mindenképpen otthon szerettem volna szülni. De aztán az aggódás helyett inkább a relaxálás mellett döntöttem 🙂 Minden nap többször beszélgettem a picivel, és 2 nappal később el is indultak a hullámok. 9,5 órát vajúdtam, végig relaxálva, apa segítségével. És tényleg úgy volt, ahogy mondtad. Hatalmas energiák dolgoztak bennem, közel sem mondanám, hogy nem éreztem semmit, de nem nevezném fájdalomnak. Amikor rám került, egyből szülés után, illatosan, magzatmázasan, éreztem hogy mostantól teljes vagyok! Köszönök mindent!”

A.Viki

“Hozzáértés, sok-sok kedvességgel! Köszönünk mindent!”

B. Szilvi, Fót

“Amikor a barátnőm ajánlotta, hogy nézzek utána a hipnoszülésnek, őszintén nem sok kedvem volt. Amikor azt hallottam hipnózis, kicsit ijesztően hangzott. Aztán rátaláltam az oldaladra, és a telefonos beszélgetésünk után tudtam, ez lesz az én utam. Első babánkat vártam, sok rémes szüléstörténettel a tarsolyomban. 39. héten, teljesen háborítatlanul, 12 óra vajúdás után született meg gyermekünk. Hogy fájt-e? Nem mondhatom, hogy egyáltalán nem, de hogy ilyen jól uraltam, és ilyen jól működött a testem, azt a relaxációknak, és a tudásnak köszönhetem.”

Bíborka, Szeged

“Nagyon sokat jelentett, hogy elmentünk hozzád! Pláne a férjem szkeptikusságát illetően. Nem gondoltam volna, hogy Ő lesz a legnagyobb segítőm. Végig csinálta a páros relaxációkat, örökké hálás vagyok neki, és persze neked is.”

T. Ditta, Dunakeszi

“Köszönöm a segítséget, és a sok hasznos információt!”

Andi, Vác

“Sajnos csak a várandósságom vége felé találkoztam Ritával, ezért nem volt időm sokat gyakorolni, de így is tudom, hogy segített. Bár a szülés nem úgy alakult, ahogy elterveztük (10 óra vajúdás után császár lett), nagyon sokat segítettek a pozítív megerősítések az elfogadásban, a relaxációk pedig a gyógyulásban. Mindenkinek ajánlom, aki szép szülést szeretne, hogy mielőbb keresse fel Ritát, akár már a babatervezés alatt.”

T. Szilvi, Szeged